UAE Solutions

Strategic Partner

2014 óta EU-ban üzemelő ügyvédi irodák emirátusoki partnerei vagyunk, az első években szinte kizárólag „B2B modellben” dolgoztunk. Sikertörténetünket az a kb. fél ezer ügyfél írja, akik megtapasztalták szolgáltatásunk színvonalát és terjesztették megbízhatóságunk, szakértelmünk hírét.

Mindezt egy olyan iparágban, amelyet gyakran zavaros ajánlatok, rejtett költségek és információk tarkítanak, mi az átláthatóság és transzparencia, s hiteles információ szolgáltatójaként mûködünk, immár egy évtizede.

Nemrég úgy döntöttünk, hogy elérhetővé tesszük szolgáltatásainkat magánszemélyek részére közvetlenül is, növelve az ügyfél élményt, csökkentve a határidőket. Az UAE-Solutions mára cégcsoporttá nőtte ki magát: a cégalapításokra, vízumügyintézésekre specializálódott ügynökségünk, a Business Excellence FZE mellett Könyvelő & Adótanácsadó ügynökségünk, az Expat Services FZCO is a UAE-Solutions brand részét képezi.

A dubaji hivatali- és banki ügyintézésekre szerettünk volna egy  korábban nem tapasztalt ügyfélélményt kialakítani, valamint azt elérni, hogy ne kelljen több hetet Dubajban töltenie az ügyfeleknek ügyintézéssel. 2 éves előkészületi munkát követően pedig megszületett a UAE-Solutions brand.

Küldetésünk

Rengeteg információ van az interneten cégalapításról, vízumügyintézésről,  követelményekről, határidőkröl, választható opciókról. A legtöbb olvasó összezavarodik, amikor online kutatást végez a témában. Célunk nem más, mint az első számú, Dubajjal kapcsolatos információs forrás és ügynökség lenni, s az maradni működésünk második évtizedében is. Mindig is hosszú távú, tartalmas üzleti kapcsolatok kiépítése vezérelt minket. Releváns, a jogszabályokat 100%-ban tisztelő, az ügyfél érdekeit ténylegesen figyelembe vevő mindset-el.

Együttműködésünk

Jelenleg a Dubaifreezone.eu weboldalon keresztül partnereinkkel együtt azon dolgozunk, hogy minél szélesebb körben, közérthető módon adjuk át azokat a hiteles információkat, amelyek elengedhetetlenek egy dubai cégalapítást illetően.

Célunk a félretájékoztatás elleni küzdelem. Azért vagyunk itt, hogy edukáljuk a piacot a tényleges cégalapítással és cégfenttartással kapcsolatos jogi kötelezettségekről, már a legelső beszélgetés alkalmával is. Tiszta vizet öntünk a pohárba!

KONZULTÁLJUNK!